A Nyári család tagjai a Hír TV Paletta című műsorának vendégei voltak. Elmesélték, hogy az elmúlt időszak nem telt tétlenül, a család mindennapjait ugyanúgy a zene töltötte ki. Aliz zenei terveiről is beszélt. „Nemrég egy különleges fotózáson jártam, ahol a készülő zenei anyag stílusához illeszkedve készítettünk fotókat. Olyan stílusokat szeretnék ötvözni, mint a pop, az r’n’b, amelyek igazán közel állnak hozzám. Úgy gondolom, egy előadó leginkább a saját dalain keresztül képes átadni az érzelmeit, így a készülő új dalaim zenéjének és szövegének megírásában is aktívan kiveszem a részemet. A derűs, ritmikus dalok mellett, természetesen gyönyörű balladákkal is készülök, hiszen talán ezek a dalok, amelyeket a leginkább kedvelek.” – mondta Aliz.
A műsorba bekapcsolódott Edit is, aki élvezi az anyaság minden pillanatát, de eközben a második diplomáját is megszerezte a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karának klasszikus énekművész szakos hallgatójaként és jelenleg klasszikus énektanárként is helyt áll. A napokban az egyetem mesterképzésére felvételizett. Aliz öccse, Karcsi elmesélte, hogy jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongora szakának első évét végezte el, kitűnő eredménnyel.