2021.09.09. NYÁRI ALIZ A LIFE TV ÉBREDJ VELÜNK EXTRA JOSHIVAL CÍMŰ MŰSORÁBAN

Nyári Aliz a Life TV Ébredj velünk Extra Joshival című műsorba kapott meghívást. Joshi Bharattal történő igazán tartalmas és mély beszélgetés során az énekesnő mesélt a kezdetekről, hogy miként nőtt szinte észrevétlenül bele a színpad és a zene világába. Zenei tehetsége már nagyon korán megmutatkozott, négy és fél évesen zongorát kezdett el tanulni, majd 1997-től egy musical előadássorozat szólistája volt. Később a zenei tanulmányai elvégzése után, 2010-ben ismerhette meg a szélesebb közönség, nővérével, Nyári Edittel együtt.  Az énekesnő beszélt édesapjával való különleges kapcsolatáról, illetve arról, milyen érzéssel tölti el, hogy az egész család a zene szeretetében él. Nővérének, Editnek a kisfia kétévesen már a zene iránt érdeklődik, valamint öccse, Karcsi pedig másodéves a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongora szakán. Aliz jelenleg az Edittel való közös dalok mellett, szólódalokon dolgozik, hiszen hamarosan egy teljesen új zenei világot szeretne a közönségnek bemutatni saját szerzeményű dalain keresztül.

Aliz2021.09.09. NYÁRI ALIZ A LIFE TV ÉBREDJ VELÜNK EXTRA JOSHIVAL CÍMŰ MŰSORÁBAN

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük